Remek iskolák rajz tehetségei

A Határtalanul Rajzverseny minden iskola diákját megmozgatja, immár 16 éve. A rajzpályázat az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére 16 évvel ezelőtt indult, Juhász Dénesné ötlete alapján, támogatni pedig Horváthné Tóth Ildikó igazgatónő is támogatta. Így az akkori 40 sz. Általános Iskola tanárai megalapozták egy remek rajzverseny alapjait. Oldalunk nem csak az idei verseny eredményeit, eseményeit mutatja be, a tavalyi évre is fókuszál. Érdemes áttekinteni mindenkinek.

Trianon képek, Trianon versek

Az Árgyélus Grafikai Stúdió gondozásában megjelent Legyen hited és lészen országod című kötet a Trianoni Magyarország kordokumentumának gazdag gyűjteménye,mely elénk tárja a korabeli Magyarország vélekedését, érzés világát. A kötet szerzői az egyszerű hétköznapi használati tárgyak, sajtópublikációk, képeslapok, bélyegek sokaságán keresztül mutatják be a kort, melyről az összeállított képanyag történelmi hitelességgel mesél. Elénk tárul, hogy a kor emberei miként vélekedtek Trianonról, a magyar történelem e meghatározó eseményéről. Az albumban helyet kap, éppúgy az elemi iskolás kisdiák véleménye, mint a sportoló hitvallása, a költő és író állásfoglalása, valamint felidéződik a képzőművészetben, az irodalomban, az építészetben, illetve a hétköznapok szinte minden mozzanatában érzékelhető hangulat. A nemzetnek a fájó emlékek megőrzése is kötelessége – ezek egyike a Trianoni békeszerződés – melyet ez a kötet is elősegít, a maga őszinte múltidézésével. Tekintse meg a www.argyelus.hu weboldalunkat, ahol megismerkedhet szolgáltatásainkkal, és megrendelhető könyveinkkel.

Doszkocs Zsuzsa képei és versei

A honlapomat akkor készítettem el, amikor már annyi festményem, rajzom, grafikám és versem összejött, hogy érdemes volt bemutatni. Lélegeztetőgéppel élek több, mint tíz éve, azóta minden időmet az alkotás köti le, ez teszi teljessé az életem. Szeretném bemutatni Neked, hogy ilyen betegen mire lehet képes az ember ha erős az élni akarása.
Képeim élénk színével igyekszem elérni, hogy én és a környezetem(kórház) is vidámmá és kiegyensúlyozottá váljon. A műveim témáját az alapján választom, hogy jó hatással legyen az emberekre. Minél több felé szeretném eljuttatni a festményeimet, ezért virtuális képeslapot küldhetsz, vagy a monitorodra háttérképet letölthetsz közülük. Igyekszem pályázatokon részt venni, hogy az alkotásaimat bemutathassam, ezzel is értem már el sikereket.
Verseket írok, amelyek az életemről szólnak, így ezekre a bánat és a fájdalom a jellemző. Több versemet megzenésítették, így ezeket is meghallgathatod a honlapon.

HydrogeneGraphicDesign

A HydrogeneDesign vállalja online vagy offline felületek grafikai tervezését. Komplett céges arculatoktól (embléma, névjegy, levélpapír, boríték, cégtábla, pult, kirakat, stb.) a honlapján keresztül egészen az animált flash bannerekig. Emblémája, plakátjai, szórólapjai, többoldalas kiadványai művészi igénnyel készülnek el a minőség, a funkció és az esztétikum jegyében. A vizuális kommunikáció az emberiség legrégebbi információközlési formája. Az egyedi grafikai megjelenés az ön érdekét szolgálja, hiszen napjaink vizuális forgatagában és trendek által homogénné vált környezetében a feltűnés képessége és az információk minél frappánsabb megjelenítése lényegesen közelebb juttatja a sikerhez. Kiemel, megkülönböztet, ismertté tesz. Személyes konzultációk és pontos kutatómunka elengedhetetlen feltételei a sikeres megoldás megtalálásának. A kivitelezés költségeinek árkalkulációját is elvégezzük.

CNC és relief

Alkotunk. A legmodernebb technikák alkalmazásával készítünk egyedi ajándéktárgyakat és mindenféle díszítő elemeket. CNC szerszámgépeinkkel és a különféle marási módszerekkel bármilyen domborművet el tudunk készíteni. Domborműveinket szinte bármilyen szilárd anyagba életre tudjuk kelteni, amik lehetnek pl. fém, fa, műanyag, gipsz, hab, csont. A domborműkészítés (relief) mellet, még a tükörgravírozás és az öntőminta készítés is szerepel, szolgáltatásaink között. Öntőmintáknak az ipari felhasználás mellet, a házi alkalmazása is közkedvelt, ami leginkább az egyedi csokoládék öntésére alkalmas mintáknak köszönhető. A CNC szerszámgép és CAM rendszerek ismerete mellet, a legnagyobb alkotói szabadságot a CAD rendszerek ismerete adja, aminek köszönhetően tudunk bármilyen relief művet megalkotni. Bármilyen alapból, lehet rajz, fénykép, vagy csak egy gondolat, tudunk 2, majd 2.5D modellt rajzolni, ami az alapja bármiféle domborműnek, amit a CNC gépeinkkel teszünk kézzelfoghatóvá. Nagy kedvezménnyel vállaljuk címerek megtervezését és elkészítését, de szükség szerint a régit is újjáélesszük. Kérjük, látogasson el honlapunkra, és csodálja meg domborműveinket.