PostHeaderIcon A szőnyeg sorozatgyártásának kezdete

Európában a szőnyegkereskedelem igazi fellendülése a XVI. századra tehető. A Selyemúton Közép-Ázsiából és a Közel-Keletről érkező kézzel szőtt szőnyegek felkeltették a vagyonosabb rétegek és a nemesek érdeklődését is és a megnövekedett kereskedelmi igényeket kielégítendő ekkor jöttek létre az első igazi már korszerűnek mondható szőnyegkészítő műhelyek. Ezekben a városi műhelyekben már sokkal nagyobb számban és természetesen jobb minőségben tudtak előállítani szőnyegeket. Míg a falusi szőnyegek esetében a szőnyeg készítők főleg emlékezetből dolgoztak és ezért nem készítettek két egyforma szőnyeget, addig ezekben a nagyobb műhelyekben megjelent egy új foglalkozás a szőnyeg tervezőké. Ők választották ki az alapanyagot és tervezték meg a mintákat a szőnyegekre, melyeket már kezdetleges sorozatgyártással készítettek. Az alap technikák természetesen nem sokat változtak a középkor óta, viszont a felhasznált alapanyagok köre sokkal szélesebb lett. Cégünk olyan természetes növényi alapanyagú szőnyegeket kínál, melyek alapanyaguknak és elkészítési eljárásuknak köszönhetően jótékony hatással lehetnek az allergiával küzdők számára.
szőnyeg

Szólj hozzá

Linkkatalógus oldal betöltése 0.275 másodperc.